Az interneten sok névvel illetik: arany gabona, szuper gabona. De miért istenítik? És miért nem hallottam felőle ilyen sokáig??? Íme egy rövid összefoglaló erről az incsi-fincsi étekről.
A köles az egyik legősibb kultúrnövény „arany gabonának” is nevezték ugyan nem csak sárga, hanem fehér, szürke, és vöröses is lehet, ezen kívül még termesztenek barna kölest, amelyet nem kell hántolni. Ősidők óta a legfontosabb táplálék volt, és ma is az még Afrikában. Európában, ahogyan kiment a főtt kásák fogyasztása a divatból, és felváltotta a kenyérevés a többi gabonafélék kiszorították étrendünkből. Aki bármelyik receptet megfőzi biztosan meggyőződhet róla milyen finom étel, és ha rendszeresen fogja fogyasztani áldásos hatását is megtapasztalhatja.
Beltartalmi értékei
A zabhoz és az árpához hasonlóan meg kell fosztani külső burkától, mivel azonban értékes anyagai az egész magban egyenletesen oszlanak el, így a hántolt köles ezután is teljes értékű marad. A búzához hasonlóan magas a fehérjetartalma 11 % gazdag B1, B2, B5, PP vitaminokban, és az életműködéshez feltétlenül szükséges nyomelemekben vas (eritrociták, lép, máj, vérplazma), ftór (fogak), magnézium (idegek), mangán (enzimek, hormonok), szilícium (csont, fogak, bőr), réz (máj, csontok), kalcium (csontok), kálium (szív), jód (pajzsmirigy), és cink (máj, prosztata). Teljes értékű aminosavakat tartalmaz.
Magas a zsírtartalma emiatt avasodásra hajlamos, ezért csak rövid ideig tárolható (ne vásároljunk egyszerre sokat belőle).
Hasznos tulajdonságai
A gabonafélék közül az egyetlen lúgos hatású és a legkevésbé allergizáló. A szervezetnek könnyű megemészteni, ezért az érzékeny gyomrúak is nyugodtan fogyaszthatják.
Általános erősítő hatású és segít kijuttatni szervezetünkből a méreganyagokat, gyógyszermaradványokat, különösen az antibiotikumokét.
Jó hatású a cukorbetegek, és a májbetegek számára.
Akik szeretnének gyorsan lefogyni és közben nem éhezni, a köleskása nagyszerű lehetőség, mivel alacsony a szénhidráttartalma. Tehát egyrészről nem növeljük tovább felesleges súlyunkat, másrészről gátolja a zsírlerakódást, és még ki is juttatja azt szervezetünkből.
Szép lesz a bőrünk, hajunk, körmeink, ha rendszeresen fogyasztunk kölest.
• késlelteti az öregedési folyamatokat
• rákmegelőző
• gyulladáscsökkentő
• erősíti az immunrendszert - ellenállóvá teszi a szervezetet
• ajánlott vashiányos állapotokban, savtúltengésre
• szabályozza a vércukorszintet, és a zsíranyagcserét,
• erősíti az erek falát, a tüdő kötőszöveti rendszerét, az emésztőrendszert, és a látást
• megelőzi a fogszuvasodást és megvédi a fogzománcot
• javítja a kollagénanyagcserét fogak, haj, kötőszövetek, csontok állapotát, összeforrasztja a törött csontokat, és a sérült szöveteket.
A köles tartalmaz olyan anyagokat, amelyek gátolják a jód felszívódását a pajzsmirigy által, ezért csökkent működésű pajzsmirigy (hypothyreozis) esetében legyenek óvatosak vele.
Ne egyen túl gyakran kölest, aki hajlamos a székrekedésre, alacsony a gyomorsavtartalma, és érbetegségek esetében.
Mire ügyeljünk a vásárlásnál
Nézzük, meg hogy néz ki, a legfinomabb az élénksárga szemű köles. Minél fakóbb a színe annál „ragacsosabb” lesz az étel belőle. A többi gabonától eltérően nem lehet sokáig tárolni a magas zsírtartalma miatt, hamar megkeseredik, ilyenkor avas szagú, mindig, nézzük meg meddig szól a szavatossága. Ha mégis ilyen megkeseredett kölest vettünk megpróbálhatjuk megmenteni úgy, hogy leforrázzuk, leszűrjük, leöblítjük, és tiszta vízben feltesszük a szokásos módon főni. Szívem szerint, inkább ajánlom a madaraknak adni, nekik nem fog ártani, mert más az emésztésük.
Köszönet Meiszner Katinak, a Valódi sáfrány bloggerének.
Eredeti cikk: http://valodisafrany.blog.hu/2010/04/26/koles_panicum_miliaceum_l#ixzz1ovSa2yDx
Saját tapasztalatok:
Körülbelül fél éve ismerkedtem meg közelebbről is a kölessel és a zabpehellyel (erről később írok). Olyan gabonák után kutattam, melyek nem emelik meg a vércukorszintet, mégis laktatóak és hasznosak a szervezet számára. Pontosabban túl hasznosak ahhoz, hogy lemondjak róluk, főleg, miután megkóstoltam.
A cukorbetegség és az állandó diéta sok mindenre rákényszeríti az embert.
Tehát, kipróbáltam. És isteni finom. A zabért egyszerűen meg vagyok őrülve. De vissza a köleshez.
Főzésnél azt tapasztaltam, ha nem teszek bele sót, annyira édessé válik, hogy alig kell beletenni édesítőt, mézet vagy cukrot. Ez főleg a zabpehelyre igaz (erről majd később). Ha sósan készítem el, például köretnek, alig kell rakni bele. Általában egy kis ételízesítőt teszek hozzá. Sőt, úgy szeretem a legjobban, ha úgy ízesítem mint mondjuk a bulgurt (búzatöret) vagy a kuszkuszt szokták. Friss zöld fűszerekkel, főleg sok-sok petrezselyemmel.
Sósan megfőzve a köles kitűnő köret pörköltekhez, olyan ételekhez, melyek szaftosak.
És ne felejtsük el a puffasztott kölesgolyót sem!! Már kapható nemcsak natúr ízben, de sósban és barbecue ízesítéssel is.
Receptek:
http://susieskitchen.blogspot.com/2012/03/koles-receptek.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése